Ez a 3 legötletesebb Valentin napi meglepetés!

Ez a 3 legötletesebb Valentin napi meglepetés! - Bogreguru
PEPPISTORE KFT
Petar Hure

A Valentin nap egy igazán különleges ünnepnek számít, főleg azért, mert igen megosztó véleménnyel vannak róla az emberek. Leginkább azok, akik éppen február 14-én egyedülállóak, vagy nem régiben szakítottak eddigi párjukkal érzi úgy, hogy teljesen felesleges az egész felhajtás, sőt sokszor bosszantani is tud számukra lenni, az a rózsaszín mámor, mely fogadja őket minden bolt bejáratánál.

Persze ez érthető, hiszen ez a szerelmesek ünnepe, tehát tényleg csak akkor van értelme az egésznek, ha az embernek van is kivel megünnepelnie. Azok az emberek pedig, akik boldog párkapcsolatban élnek, sokszor már hetekkel korábban azon törik a fejüket, hogy idén milyen kedves, szívhez szóló meglepetéssel tudnák majd meglepni szerelmüket.

A Valentin napi ajándékkal egy plusz lehetőség nyílik arra, hogy bebizonyítsuk kedvesünknek, hogy mennyire szeretjük őt. A tökéletes ajándék kiválasztásárnál pedig nem is érdemes sokáig törni a fejünket. Egy kis kreativitással igazán egyedi ajándékkal tudunk előrukkolni, ehhez hoztam 3 szuper ötletet, melyekkel biztosan nem fogunk mellé lőni.

Egyedi párna

Ha a kapcsolatunk még nem tart ott, hogy összeköltözzünk, biztosan megtapasztaltuk már néha mennyire nehéz, és szívszorító a másik nélkül álomra hajtani a fejünket. Ez a szuper ajándék különösen jól jöhet a magányos éjszakák ellen, hiszen így egy kicsit mégis párunkkal tudunk lenni esténként. Az egyedi, fényképpel ellátott párnára a legjobb, ha az egyik közös, sok emléket felidéző fotónk kerül, mely biztosan meg fogja mosolyogtatni kedvesünket, még egy szomorkásabb éjszakán is. A közös fénykép pedig garantáltan felidézi az eddig együtt eltöltött idő legszebb emlékeit.

Ajándék bögre

Sokan szeretnek egyedi, mégis hasznos ajándékot adni, és kapni egyaránt. Lepd meg Párod Valentin nap alkalmából egy olyan bögrével melyen vagy egy közös fotótok, vagy egy kedves vallomás, található. Biztosan fel fogja dobni a napját, ha már kora reggel egy ilyen szuper ajándékból fogja elfogyasztani a reggeli kávéját.

Egyedi Puzzle készíttetés

Ez az ajándék tökéletes választás lehet akkor, ha kedvesed szeret kreatívkodni, és alkotni. Bár meglephetjük egy bekereteztetett fotónkkal is, mely díszítheti a lakás egyik falát, de talán vihetünk egy kis plusz csavart az egészbe azzal, ha nem egy kész képet, hanem egy egyedi kirakót fog kapni. Ha közösen rakjuk ki az egyik szeretett fotónkat, akkor az szuper szórakozás lesz, melynek a végén a kép fel is kerülhet a hálószobánk falára.

Ajánlott blogok

  • Személyes értékkel teli meglepetések Anyák napjára

    Személyes értékkel teli meglepetések Anyák napjára

  • ÚJDONSÁG! Filmtekercses kulcstartó

    ÚJDONSÁG: Filmtekercses kulcstartó

  • Valentin napi ajándék ötletek a szerelmednek

    Valentin napi ajándék ötletek a szerelmednek